Istenem, kérlek, változtass madárrá, hogy elrepülhessek innét messze, minél messzebb!

Már nagyon unok mindent. Úgy érzem, mindenki ellenem fordul, és a legrosszabb, hogy nem tudom miért. Olyan emberek kötnek belém, akivel életemben nem találkoztam, nem szóltam hozzá, vagy ha igen,ő is nevetett,és énis. És most, pedig csak (próbál) sértegetni, és piszkálni. Talán azt hiszi, hogy megsértődök és elvonulok. Nos ezen mosolyognom kell. Manapság egyre kevesebbet sértődöm meg,és azon is rettenetesen tudok mosolyogni, amikor valaki kicsapja a hisztit pár butaságon. Nameg arról ne is beszéljünk, hogy kedves jó barátnőm, akit a sarkon álló gyönyörű hölgyek megirigyelnének, folyamatosan visong,és csodálkozik ha a nemlétező pushupos mellét fogdossák, ha úgy kiteszi,ahogy még az előbb említett hölgyemények sem tudják. Persze én már próbáltam utalni rá, szavakkal, tettekkel, körül írtam, és a szemébe nyögtem, de azthiszem az ilyen dolgok nem jönnek össze. Butus, naív rienn, nem tanultad meg a leckét? Ne szólj bele más életébe, had kerüljön később oda, ahová való. És a,mi viszont már felbosszant, amikor a drága jó osztálytárs kap egy rémes jegyet,nekiáll tombolni, bőg,és rúgdossa a lambériát. Olyankor ott vagyok, hogy feltudnám pofozni a hisztis hímringyóját, merthát tanulni kéne. Valamikor pedig röhög,és viccelődik az egyesével: "Naés? Kitérdekel? Engem nem. Még egy egyes. Nagykaland." Nos akinek ilyen a felfogása, csak remélni tudom hogy wc takarítóként végzi egy idősek otthonában.