Istenem, kérlek, változtass madárrá, hogy elrepülhessek innét messze, minél messzebb!

Már nagyon unok mindent. Úgy érzem, mindenki ellenem fordul, és a legrosszabb, hogy nem tudom miért. Olyan emberek kötnek belém, akivel életemben nem találkoztam, nem szóltam hozzá, vagy ha igen,ő is nevetett,és énis. És most, pedig csak (próbál) sértegetni, és piszkálni. Talán azt hiszi, hogy megsértődök és elvonulok. Nos ezen mosolyognom kell. Manapság egyre kevesebbet sértődöm meg,és azon is rettenetesen tudok mosolyogni, amikor valaki kicsapja a hisztit pár butaságon. Nameg arról ne is beszéljünk, hogy kedves jó barátnőm, akit a sarkon álló gyönyörű hölgyek megirigyelnének, folyamatosan visong,és csodálkozik ha a nemlétező pushupos mellét fogdossák, ha úgy kiteszi,ahogy még az előbb említett hölgyemények sem tudják. Persze én már próbáltam utalni rá, szavakkal, tettekkel, körül írtam, és a szemébe nyögtem, de azthiszem az ilyen dolgok nem jönnek össze. Butus, naív rienn, nem tanultad meg a leckét? Ne szólj bele más életébe, had kerüljön később oda, ahová való. És a,mi viszont már felbosszant, amikor a drága jó osztálytárs kap egy rémes jegyet,nekiáll tombolni, bőg,és rúgdossa a lambériát. Olyankor ott vagyok, hogy feltudnám pofozni a hisztis hímringyóját, merthát tanulni kéne. Valamikor pedig röhög,és viccelődik az egyesével: "Naés? Kitérdekel? Engem nem. Még egy egyes. Nagykaland." Nos akinek ilyen a felfogása, csak remélni tudom hogy wc takarítóként végzi egy idősek otthonában.

Csütörtök-péntek

A végén attól félek hogy elveszítem a nagy "látogatottságomat" ;), így ideje lenne írom. Túl hosszú sorokoat most nem depresszülhetek, mivel egyáltalán nem vagyok depressziós kedvemben. Igaz akkor születnek a legjobb dolgok, de sajnos ez ma kimarad. Csütörtökön fellátogattam pár jóbarátomhoz pestre, lizzyhez és haruhoz. Képek is készültek, de túl lusta vagyok megkeresni őket. Majd holnap,örülök hogy a klaviatúrát nyomkodni tudom. -ikszdé- Márcsak a farsangot várom. Pénteken hatodik órában viszont nagyonis jól éreztük magunkat.

Csak pár kép.

One to step, step by step.
Ami azt illeti, mára sem depresszió, sem túltengés, csak a tanulás, és a semmit tevés. Még nem kötöttek belém, ez pozitív. Kíváncsi leszek mi lesz holnap. Én csak olyan akarok lenni, hogy mások elfogadjanak, de ha még esélyt sem kapok, akkor sajnos lehetetlen. Pics.^^:

Ne sírj, mert vége..

~ Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént. ~

Sokszor úgy érzem magam, mint egy kutya, akit kitettek az ilyesztő sötétbe. Az eső szakad.. A kopasz fák ágai összeérnek, karcolják egymást, mintha az életükért küzdenének. A pici vízcseppek hangos koppanással érnek a talajra, mellyel még az alatta alvókat is felébresztik. És a legborzasztóbb a szél. Rettenetesen fúj, csak úgy sikít. A hideg futkározik rajtad, mivel tudod, innen nincs menekvés. Elragad.. és magával ránt a mélybe.
És az a dolog, amely magával ránt nem más, mint a szomorú igazság, hogy az, akit a világon a legjobban szerettél most elhagyott, nem törődik veled és te egyedül vagy. Csak rá számítottál, de most még sincs melletted, hogy fogja a kezedet a halálos ágyadon. Azt mondod magadban: Eljön. Még van idő. Biztos itt lesz, nem hagyna cserben. Majd telik az idő.. Elmúlnak az órák, a percek, és sehol senki, csak te magad. Ilyenkor kell rájönnöd, hogy az élet rettentő igazságtalan, és az az illető, pedig egy hatalmas görény. Aztán egyszer csak megjelenik az ágyad mellett, amikor már elfelejtenéd, sok sok kín, és sírás árán. Megfogja a kezed,és azt mondja: Szeretlek. Ekkor felvidulsz, és újra tele leszel önbizalommal, de aztán.. Ismét nem látod őt napokat.. Heteket.. Már nem őt hibáztatod, hanem magadat. Hogy lehettél ilyen buta, hogy hittél a gyönyörű szavaknak,és a szép szemeknek. A csábos mosolyának, és puha érintésének. De az idő csak telik, s végül a saját butaságodba pusztulsz bele. Ő adta meg az okot a vesztednek, te meg bekísérted az életedet az egércsapdába.

Kaiji

Valahogy nem értem. Bár mondtam, hogy ezt nem fogom tovább firtatni, de valahogy mégis csak úgy jött, hogy igenis írok még magamnak egy kis sort csak úgy, hátha rájövök, hogy mit szúrtam el. Talán azt, hogy kiálltam magamért? Vagy mert visszareagáltam a lányra a blogomban, és lesüllyedtem az ő szintjére? Nem. Nem itt kell kutatnom mégsem, hanem a múltban. De most pedig ő fitoktatja,és azt hiszi, hogy egyetlen beszélgetésből teljesen idiótát csinálhat belőlem, mivel a saját dumáját nem másolja be. Talán nem úgy alakult a dolog, ahogy szeretted volna, Kaiji? Talán azt hitted, hogy bőgni fogok, és elmenekülök előled? Nem ismersz eléggé. De harcolni sem fogok, nem épülök lejjebb, mint amennyire levihetsz. Sőt.. Végig igazat adok neked, hogy érezd, te nyertél, közben más rájön, hogy csak veszteni tudtál ebben a harcban. És arra is rájössz hogy miért? Mert én jóízűen mosolygok, amikor olvaslak, és egyszerűen nem tudok rád haragudni. De viszont szeretni sem tudlak.. miért: ~ Kaiji: dögölj meg.) ~ Nos ezért. Bocsánatot kérni nem fogok a múlt miatt, és ezt senkitől sem várom el, ezért más se várja el tőlem. Majd kialakul minden, drága "barátom."